Kétszer nem aludtál velem,
Kétszer halt már meg a lelkem.
Kétszer szenvedett a testem,
Kétszer rémálomba estem.
Kétszer sejlett fel a vég,
Kétszer éreztem hogy elég.
Testem-lelkem összeolvad az őrületben,
Az agyamat nem olvashatom a nagy csődületben.
Tisztán szeretnék gondolkodni, de sehogy nem megy,
Az összes érzésem és gondolatom csak megvet.
Nem engednek nyugodni, nem engednek pihenni,
Nem engednek csak előre a nagy semmibe menni.
Látlak magam előtt, szinte minden percben,
Ilyenkor az álom elkerül, ez az én pechem.
Persze utána lecsap, melyre rántja elmém,
Riadtan ébredek, kereslek kis bébikém.
Persze nem talállak téged, ekkor jön a legrosszabb vágy,
Próbálom megoldani, mert csak a halál lehet elég lágy.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
